Nekem lövésem nem volt róla, hogy miként is működhet az, hogy a gép félig lenyomott exponáló gombbal elkezd zümmögni a kezeim között, és egyszer csak éles lesz a kép. Tiszta varázslatnak tűnt, de annyira nem is az. Mondd, hogy téged is izgatott a téma, csak alig találsz róla valami információt, vagy annyira részletes, hogy elakadsz a negyedik mondat után, és már nincs is kedved tovább keresni. Nézzük meg, hogy mi a lényeg.

Bár kétfajta élességállítási rendszert szoktak említeni, egy aktív, és egy passzív módszert, de mivel az aktív mindenféle lézerrel, ultrahanggal kapcsolatos, és egyébként sem használjuk a gépeinkben, így hát ezt el is felejthetjük rögvest.  A passzív módszer azt jelenti, hogy az objektíven keresztül beérkező fényt használják fel az élességállítás mérésére. Innen ered a rövidítése is, mi TTL (Through The Lens – a lencsén keresztül). Mindez nagyvonalakban lesz bemutatva, mivel ahány gyártó, szinte annyiféleképp térnek el kisebb-nagyobb mértékben.

Kezdjük a nehezebben, mi nem más, mint a….

… fáziskülönbségen alapuló élességállítás. Ezt a felsőbbkategóriás gépekben használják, elkülönítve az élességállító szenzort a CCD chiptől. A lényeg, hogy a lencséről beérkezett fényt egy segédtükör (vagy tükörcsoport) segítségével átirányítják egy gyűjtőlencsére, onnan kettéosztják két prizmára, mik ezt a két fénysugarat két, 10-20 pixel széles képérzékelőre vetítik. Abban az esetben, ha a fókusz megfelelő, akkor mindkét képérzékelő szenzor ugyanazon pixele, egyforma mértékben fogja tartalmazni a kép sötét, illetve világos területeit. Így kialakul két jelsorozat, mit felfoghatunk két, egymásra vetíthető, színes grafikonként. Azért működőképes ez az élességállítás, mert a fókusz pozitív, illetve negatív változásai közben, a két érzékelő szenzoron a pixelekre jutó fény, tehát a grafikon, egymással ellentétes irányban mozdul el, így a vezérlőprogram előre tudja az ellentétes elmozdulások irányából, hogy merre kell mozgatnia a lencsetagokat. A fókuszbeállítás így gyors, és bár fokozatos az állítás mozgatása, ezzel együtt a mérés, de nincs próbálkozás, hogy most előre toljuk a lencséket, vagy hátra.

Kontraszt érzékelésen alapuló élességállítás.

Az elv egyszerű. Nevezzünk ki egy fókusz területet a képünkön, majd addig állítsuk a lencsetagokat, ameddig ezen a területen a legnagyobb különbséget meg nem kapjuk a világos, és sötét pixelek (pontok) között. Mi ennek az előnye? Olcsó. Ugyanis nem kell külön egy egységet építeni arra, hogy élességet mérjen, a fényt nem kell a mérőegységhez tükrükön keresztül elvinni, és nem kell arra figyelni, hogy ha nekivertük valaminek a gépünket, akkor az a precíziósan beállított tükör, segédtükör, és egyéb alkatrészek elmozdultak e. Nem kell jeleket küldözgetnünk egyik egységből a másikba, mivel minden a CCD chip közreműködésével történik. Ezért, elméletileg még gyors is lenne az élességállítás, hisz minden egy helyen történik, mint művelet, csakhogy itt nincs előre programozott számítási módszer, nincs összehasonlítási alap, így hát a gépünk próbálkozik. Addig állítgatja a lencsetagokat, míg a legkontrasztosabb pixeleket meg nem kapja az adott területen, tehát fogalma sincs arról, hogy melyik irányba induljon el. Viszont, ha végre sikerült elérnie a megfelelő beállítást, akkor is felmerülhet az a probléma, hogy a gépünket elmozdítjuk, vagy maga a téma mozog. Ekkor ismét elkezd próbálkozni az élességállítással. DSLR gépek is használják ezt a módszert, de csak másodlagos mérésként, felcsapott tükör állapotában (Live View).

AF mezők

Ez pont arról szól, mi a neve is. Mutassuk meg azokat a mezőket a felhasználónak, amiket a gépünk képes vizsgálni az élességállítás során. A mezők elrendezése, mennyisége csak gyártó, típus, szoftver, földrész, éghajlat, széljárás függő, miből másra nem is következtethetünk, mintsem arra, hogy nincs értelme egy gyártó, egy típusán bemutatni a működést, mert az olvasó kezében úgysem az a gép lesz, és a végén még teljesen összezavarodik…

A kompakt gépeknél kontrasztérzékelésű élességállításról beszélünk, nincs külön egység, nincs tükör, mi a fényt a gépváz belsejében különböző szenzorokhoz irányítsa, gyakorlatilag a képfeldolgozó chip végzi a műveletet, és mivel ő az egész képet nézi, így hát az AF mező maga a kép. A gépben lévő szoftver dolga megmondani, hogy a kép mely részét fogja vizsgálni élességállítás során.

Tükörreflexes gépeknél az AF mezők száma, elhelyezkedése összefüggésben van az élességállító szenzor felépítésével, bonyolultságával. Az hogy hol helyezkednek el ezek a mezők, általában a mattüvegbe gravírozzák, és az aktív mezőt / mezőket megvilágítják. Nagy mennyiségű mező esetén a gyártók már csak rávilágítják a keresőre ezeket a mezőket, hogy ne legyenek zavarók a kép megkomponálása közben. Hogy mégis mit szeretnénk élesnek látni a képen, azt már mi választhatjuk meg. Korlátozhatjuk a mezők számát egyre, vagy akár az összessel dolgozhatunk, csoportokba rendezhetjük, elsőbbséget adhatunk az általunk kiemelt résznek. Mindezt attól függ, hogy a gépünk gyártója mennyi plusz szolgáltatással kényeztet minket. A rendszer nem csak szabadságot ad, de különböző üzemmódokkal is fel van vértezve.

Itt a Canon EOS 1D Mark IV AF mezői láthatóak. A pirossal jelölt mezők az aktívak, és roppant sok van belőlük. A gépváz jelenlegi listaára cikkíráskor 1 199 900 Ft. Nincs több kommentár…

AF-S

Annyit tesz, hogy amikor az exponáló gombot félig lenyomva tartjuk, ő egyszeri élességállítást végez. Ha közben a témánk elmozdul, vagy mi mozgunk el (mondjuk menekülünk a medve elől), akkor ő azzal már nem foglalkozik. Lesz egy elmosódott barna foltunk a maciból.

AF-C

Ez az üzemmód folyamatos élességállítást tesz lehetővé. Itt addig működik a rendszer, ameddig le nem exponáljuk a képünket. Azaz, a maci elöl menekülve, később visszanézhetjük a kórházban, hogy milyen randa álkapcsa is van annak az állatnak.

Predictive AF

Ő a jós. A folyamatos élességállítás közben (mi ugyebár nem folyamatos, hanem szakaszokból ál, csak itt így hívjuk) méri a korrekciók közötti időt, majd megjósolja, hogy a következő pillanatban hol lesz a témánk élessége. Ez azt jelenti, hogy amikor a maci rohan felénk, akkor a gépünk előbb tudja, hogy hol fognak csattanni az álkapcsok, minthogy mi azt megéreznénk. Viccet félretéve, sorozatfelvételeknél használatos a cucc. Tehát, amikor a maci….

Az AF üzemmódokban van egy kioldás prioritás funkció is. Ugyanis az expozíciót csak akkor végezhetjük el, ha a gépünk már közölte velünk, bizony kész az élességállítás, mehet a „KLIKK”. Viszont érezhetjük úgy, hogy nem szeretnénk, ha ő szabályozná a mi életünket, így hát üzemmódonként felül is bírálhatjuk eme funkciót.

Node attól, hogy van nékünk automatikus élességállításunk, még simán elszúrhatjuk a képünket. Nézzük mik szólhatnak közbe:

  • Erős, vagy gyenge fény (megoldás magától adódik).
  • Túl sok UV, vagy Infravörös fény (szűrők használata)
  • Az AF szenzorból kiolvasott adatok gyorsasága. (főleg, ha folyamatos élességállítást alkalmazunk, hiszen ahány mérésköz, annyi adatszáguldás a rendszeren)
  • Nem megfelelő polárszűrő használata. A nyelvrepesztő Cirkuláris polárszűrőt használjuk tükörreflexes gépeknél, ugyanis ők a gépünkbe jutó fény rezgési síkját 90°- al elforgatják, így nem zavarhatják meg a kontrasztmérést az összeadódott (már a gépben eleve polarizált) sarkított fények a szenzorokon, ellenben a lineáris polárszűrőkkel.
  • Más gyártótól érkező objektívben lévő, az élességállításért felelős egységek kompatibilitási problémái. (Azt mondod a motornak, hogy kettőt menjél előre, erre ő lép 2,1-et… Gratulálok! Már nincs élességed, mire a gép megint elkezd számolni, és ez egy végtelen ciklusba hajlik, majd lemegy a nap, és már nincs mit fotózni.)
  • És még sok-sok más, jellemzően emberi tényezőre visszavethető hiba, mi a rendszerünk gyengeségeit hozza felszínre.