Egyszerűen el kellett indítanom a lapot, mert folyamatosan toltam a határidőket, és ezt roppant mód megelégeltem. Ahogy így végignézem, még az egyharmadát sem írtam meg annak, amit szerettem volna indulásként. Arról nem is beszélve, hogy még mennyi minden lesz, mi felmerül menet közben, és mi új témanyitáshoz ad majd okot, és amiket már megírtam, de tutira elejtettem bennük (remélem nem szarvas méretű) hibákat.
Baromira tág fogalom a fotózás. Annyira, hogy meg kellett volna nyernem a lottó ötöst ahhoz, hogy más dolgom ne legyen, minthogy ezzel a témával foglalkozzak. Csak sajnos nekem is valahogy el kell tartanom magam, nem is beszélve egyéb, az ember mindennapjait megkeserítő és rettentően idegesítő dolgokról, mik nem erre a lapra valók, szóval be is fejezem a sirámokat.
Szóval, hiányzik még sok minden, többek között a sulis rész fele, rengeteg cikk a történelemről, egy pár portré, interjúkba bele sem mertem fogni, kell még ide hivatkozás társoldalakhoz, és még rettentő sok minden.
Addig is aki ide ellátogat, és kritikusan is képes szemlélni a lapot, annak várom a cikkekhez a kommentjeit. A kritikát roppant mód bírom, sőt, szinte követelem, e mellett azt is tudom, hogy a kommentezőket hol lehet letiltani…
Jó olvasást a laphoz!
Király Gabi


